Győrben az adyvárosi tópart mellett, 2019. szeptember 23-án került sor a Szenes Ivánról tavaly elnevezett park emléktáblájának leleplezésére. A táblaavató ünnepséget követő emlékkoncerten, amely az Egyetemi Sportcsarnokban került megrendezésre, a hallgatóság – több neves művész előadása mellett, – Nyári Károly, Nyári Aliz és Nyári Edit tolmácsolásában élvezhette a népszerű szövegíró örökzöld slágereit.
A Szenes Iván emlékkoncertek tradíciójához immár hozzátartozik Nyári Károly, valamint Nyári Aliz és Nyári Edit fellépése, akik szívügyüknek tekintik, hogy Szenes Iván közkedvelt slágereit a műsorukra tűzzék. A győri közönség kitörő lelkesedéssel fogadta az énekeseket, álló ovációval és vastapssal köszönte meg a felejthetetlen produkciókat.
Vélemény, hozzászólás?