Egyéb kategória

2022.05.27. NAGY SIKERREL ZÁRULT A ZENEÚT TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY DÖNTŐJE

No comments

Nyári Károly által megálmodott és a Charles Music Művészeti Produkciós Iroda által elindított Zeneút program keretén belül, 2022. május 26-án nagy sikerrel lezajlott a Zeneút Tehetségkutató verseny döntője.

A Zeneút tehetségkutató verseny küldetése tehetséges gyermekek és fiatalok felkutatása, a kiválasztott fiatalok tehetséggondozása, zenei tanulmányaik segítése, továbbtanulásuk támogatása a legkiválóbb művésztanáraink által. Fellépési lehetőség biztosítása a számukra, hogy a szélesebb közönség is megismerje őket. Az első helyezett emellett, elkészítheti a Charles Music stúdiójában stúdió felvételét.

A program létrehozója Nyári Károly Prima díjas zongoraművész, akinek a karrierjében fontos szerepet játszik a felnövekvő generáció zenei fejlődésének segítése és pályájukon való érvényesülésük mentorálása.

A tehetségkutató verseny döntőjében a sok jelentkező közül, a zsűri által kiválasztott hét tehetséges fiatal mutathatta be tudását és tehetségét. A verseny döntőjének a Rajkó-Talentum Alapfokú Művészeti Iskola és Középiskola Színházterme adott otthont. A döntőbe jutott fiatal tehetségek kiválóan szerepeltek, így a zsűrinek nehéz dolga volt. A szakmai zsűri elnöke Nyári Károly, a zsűri tagjai Dráfi Kálmán, Lukács Miklós és Nyári László voltak. Az elhangzott produkciókat követően, a zsűri hosszas tanácskozás után hozta meg a döntését. Majd a díjátadó következett, amely után a közönség még egyszer meghallgathatta az 1. helyezést elért fiatal tehetség produkcióját.

Helyezettek:

  1. helyezett: LÉHÁRT ERIK – dob
  2. helyezett: TÓTH BALÁZS – szaxofon
  3. helyezett: HORVÁTH BALÁZS – zongora
  4. helyezett: ÜRMÖS FERENC – nagybőgő

Különdíjas: PAPP MÁRTON – szaxofon

Gratulálunk a nyertesnek az első helyezéshez és a további helyezetteknek, valamint a verseny döntőseinek a kiváló szereplésért!

Köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy támogatásával a Zeneút program és a Zeneút tehetségkutató verseny megvalósulhatott.

nyari_admin2022.05.27. NAGY SIKERREL ZÁRULT A ZENEÚT TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY DÖNTŐJE
Tovább

2021.11.14. NYÁRI KÁROLY AZ MTV EUROPE MUSIC AWARDS HIVATALOS AFTERPARTYJÁN

No comments

Az MTV Europe Music Awards ebben az évben Magyarországon, a Papp László Budapest Sportarénában került megrendezésre. Nyári Károlyt az a megtiszteltetés érte, hogy az eseményt követő nagyszabású hivatalos afterparty-n koncertezhetett zenekara kíséretében az újonnan megnyílt Matild Palace Luxury Collection Hotelben. Az esten színpadra lépett a művész tehetséges lánya, Nyári Aliz is, akivel együtt elkápráztatták a közönséget. Az UNESCO világörökség részét képező, és Budapest egyik legcsodálatosabb épületeként számon tartott Klotild-palota pazar helyszínként szolgált az exkluzív estnek, amelyen igazi fergeteges, hollywoodi hangulat kerekedett, amit a közönség szűnni nem akaró vastapssal jutalmazott.

nyari_admin2021.11.14. NYÁRI KÁROLY AZ MTV EUROPE MUSIC AWARDS HIVATALOS AFTERPARTYJÁN
Tovább

NYÁRI KÁROLY INTERJÚ

No comments
Nyári Károly: „Whitney Houston, Michael Jackson És Bill Clinton Is Állt A Zongorám Mellett”
Írta: Sándor András   

 

nyari_karoly_01
fotó: nyarikaroly.hu (Facebook – Hivatalos rajongói oldal)

„Frank Sinatra nekem ajándékozta azt a mikrofont, amibe aznap este énekelt. Azt mondta, hozzon nekem is szerencsét. Később ugyanebbe a mikrofonba énekelt Pavarotti is, akit zongorán kísértem. Chaka Khannal egyszer egész este örömzenéltünk, búcsúzóul egy csóklenyomatot kaptam tőle a kottámra. Robbie Williams pedig minden áldott este ott ült a zongorám mellett…

 

***

CSATLAKOZZON HOZZÁNK A FACEBOOKON!

Lájkolja oldalunkat az alábbi linken:

http://www.facebook.com/lelekbulvarmelyinterjuk

Izgalmas fórumtémák, nyereményjátékok, aktív közösség!

***

 

Az elmúlt két évben a Nyári lányok, Aliz és Edit apukájaként került címlapokra, holott több évtizede már komoly rangot vívott ki magának énekes-zongoristaként. Bejárta a világot, és Elton Johntól Frank Sinatráig, Gloria Estefanon és Pavarottin keresztül Robbie Williamsig a legnagyobb világsztároknak énekelt privát rendezvényeken. Mindezek ellenére elsődleges céljának saját karrierje mellett a lányok jövőjét tekinti.



 A lányokat hol hagytad?

– Nem vagyunk összekötve, és nem is lógunk folyton egymás nyakán. Teszik a dolgukat, élik a saját életüket, amelynek a hátterét a feleségemmel, Edittel együtt biztosítjuk. Menedzsmenti feladataikat pedig művészeti produkciós irodánk látja el. Ma este is lesz egy közös fellépésünk, ami számomra mindig külön örömöt jelent. Ugye a következő kérdés nem az lesz, hogy beleszólok-e a magánéletükbe?

nyari_karoly_02
fotó: Nyári Károly hivatalos rajongói oldal – Facebook

– Ennyire unod már a szigorú apuka skatulyát?

– Ez a skatulya egyszerűen nem is létezik! Ezt valaki elterjesztette, és rám ragadt. Egyébként sejtem, hogy ezt minek köszönhetem. A tehetségkutató idején a legtöbb riportban úgy mutattak be a televízióban, hogy jön a szigorú apuka. Könyörgöm, nézzetek már rám! Így néz ki egy zord apa? A feleségem sokkal szigorúbb és következetesebb. Én engedékeny vagyok, a lányaim például könnyen le tudnak venni a lábamról. És egyébként sem szólok bele soha a magánéletükbe. Nem tiltottam meg nekik semmit, így azt sem, hogy ha kedvük van, randevúzzanak. Mindig nagy szeretettel, de következetesen próbáltam őket nevelni.

– A te életedbe sem szólt bele soha senki?

 
Nem, de nem is hagytam volna. Mindig a saját elképzelésem szerint teszem a dolgom. Nem csak a magánéletben, hanem a zenében is. Soha nem engedtem, hogy bármi is eltérítsen arról az útról, amelyet a főiskola elvégzése után kijelöltem magamnak. Amikor Magyarországon tombolt a techno-láz, én akkor is 36 zenésszel vonultam stúdióba, és rögzítettünk egy felejthetetlen big band albumot. Nem engedtem, hogy a divatirányzatok befolyásoljanak. A legutóbbi teltházas koncertem, ami a Művészetek Palotájában volt a MÁV Szimfonikus Zenekarral, talán az egyik legemlékezetesebb számomra, pedig ezek a válságos idők nem az ilyen nagy költségvetésű produkciónak kedveznek. A lányaimat is mindig arra tanítottam: nagyon fontos, hogy folyamatosan képezzék magukat, és felkészülten, professzionálisan várják a felkéréseket. A tehetség ugyanis mindig utat tör magának. Az igényességet és a minőséget, pedig hosszú távon értékeli a közönség.

– Ha már a felkéréseket említetted, a lányokkal gyakran találkozni televízióban, rádióban, és különböző lapokban is. De mit tudhatunk a saját karrieredről?

– Lekopogom: amióta elindult a pályafutásom, egyetlen napot sem töltöttem zene nélkül, rengeteg felkérésnek teszek eleget. Már Máté Péter is megénekelte, hogy zene nélkül semmit sem ér, és ez rám hatványozottan igaz. Úgy látszik, nekem az van megírva, hogy kizárólag zenével foglalkozzak. Szerencsés embernek tartom magam, hogy abból élek, amit szeretek, és amelyet már gyerekkoromban megálmodtam magamnak. Folyamatos sikerben van részem, mint ahogy idén nyáron felemelő érzés és egyben nagy megtiszteltetés volt, hogy a világ legnagyobb sporteseményének sztár fellépője lehettem. Londonban az Olimpián képviseltem Magyarországot a művészetemmel. Nemrég pedig a Párizsi Garnier Operaház színpadán léptem fel nagy sikerrel.



„A KORUNK ÉS A TANULMÁNYAINK MIATT TITKOLNI KELLETT A KAPCSOLATUNKAT”

 

 

nyari_karoly_05
fotó: Szabolcs László

 Huszonnyolc éve vagy házas. Ez még gombócból is sok…

– És tegyük hozzá azt a plusz öt évet, amikor még nem kötöttük össze hivatalosan az életünket. Csaknem 33 éve vagyunk együtt. Évekig udvaroltam Editnek, hiszen mindketten a konzervatórium klasszikus zongora szakára jártunk. Én másodéves diák voltam, amikor az elsősök között felfigyeltem az évfolyam legszebb lányára.

– Mennyi idősek voltatok ekkor?

– Edit 15, jómagam pedig egy évvel idősebb, vagyis 16 esztendős. Éppen ezért a kapcsolatunkról sokáig a szüleink sem tudtak. Zenei pályára készültünk, ami rengeteg lemondással, sok-sok gyakorlással, teljes odaadással jár, egyszóval egész embert kívánt. A családunk, de még a tanáraink sem nézték volna jó szemmel, ha kiderül a kapcsolatunk.

– Mikor mutattad be Editet a szüleidnek?

– Miután megszereztem a diplomámat a konzervatórium dzsesszzongora szakán. Egy karácsonyi ebéd alkalmával volt a nagy esemény. Aztán a rá következő karácsonyon megkértem a kezét.

– Olvastam valahol, hogy minden vasárnap virággal kedveskedsz a feleségednek. Ezt csak a bulvár kedvéért találtátok ki, vagy valóban családi hagyományról van szó?

– Andriskám, én a bulvár kedvéért még életemben nem találtam ki semmit. Nincs is erre szükségem. Nagy baj lenne, ha már csak így tudnék a lapokba kerülni.

Nézd, nem lehetek elég hálás Editnek, hisz a karrierjét adta fel a családunkért. A nagyobbik lányunk, Editke születése után felkérést kaptam Hollandiába, három hónapos turnéra, ahova a családom is velem tartott. Olyan sikerem lett, hogy a három hónapból végül 12 esztendő lett… Nem csak Hollandiában, hanem Európa számos nagyvárosában éltünk, és a feleségem idegenben is mindig otthont varázsolt nekünk. A hosszú turné ideje alatt született meg második lányom, Aliz. Emlékszem, épp csak szülni jött haza a feleségem, s a három hónapos picivel már jött is vissza utánunk. Majd néhány esztendő után egy kisfiunk is született. Ő lett a kis Karcsi. (mosolyog)

Egyébként, ha akkor nem jöhetett volna velem a feleségem és a kislányom, talán el sem mentem volna. Közhelynek hangzik, de számomra egyáltalán nem az: a családom mindennél fontosabb.

 

„MAGÁTÓL A HOLLAND KIRÁLYNŐTŐL KAPTAM MEG A KINTI ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT”

 

– Hollandiában vendéglátóztál?

nyari_karoly_06
Chaka Khan csókjának lenyomata

– Hollandiai pályafutásom kezdetén elegáns kaszinókban, hotelekben amerikai zongoristák váltótársaiként léptem fel. Általában ezeken az elegáns és exkluzív  helyeken alkalmam nyílt többször is világsztárokkal találkozni és a legtöbbjükkel együtt játszani. A nyolcvanas években Hollandiában heti rendszerességgel adtak koncertet a világsztárok, így Elton Johntól kezdve Michael Jacksonon át Whitney Houstonig sokan megfordultak a zongorám mellett. A számos élmény közül csak néhányat említenék, mint a legendával – s egyben példaképemmel –, Frank Sinatra-val való találkozásom, aki egy közös fellépést követően nekem ajándékozta azt a mikrofont, amibe aznap este énekelt. Azt mondta, hozzon nekem is szerencsét. Azóta is nagy becsben tartom ezt az ereklyét, és csak különleges koncertek alkalmával használom. Így történt, hogy egy zártkörű rendezvényen ebbe a mikrofonba énekelt Pavarotti is, akit zongorán kísértem. Chaka Khannal pedig egyszer egész este örömzenéltünk, búcsúzóul pedig egy csóklenyomatot kaptam tőle a kottámra.

Ezekkel a világsztárokkal való találkozás egy életre meghatározó élmény marad számomra.

Ezzel egy időben, számos televízió- és rádióműsorban is felléptem és a sikereimre való tekintettel magától a holland királynőtől megkaptam a holland állampolgárságot is, akinek a rezidenciáján több ízben játszottam.

– Úgy tudom, feleséged, lányaid és a fiad holland állampolgárok is, mégis hazajöttetek Magyarországra.

– Valóban az egész család megkapta a holland állampolgárságot. Mindezek ellenére egyre erősödött bennünk a honvágy, ráadásul a szüleim megbetegedtek. Úgy éreztem, mellettük a helyem. Sajnos nem sokkal a hazaköltözésünket követően, egymás után elveszítettem őket.

 

„AZ AKKOR LEGJOBBAT VÁLASZTOTTAM, AMELY BIZTOS ANYAGI HELYZETET TEREMTETT A CSALÁDOMNAK.”

 

– És 36 évesen kezdtél mindent előről Magyarországon?

– Hazatérésemet követően, sok ajánlattal kerestek meg, mivel figyelemmel kísérték a kinti karrieremet. Döntöttem, az akkor legjobbat választottam, amely biztos anyagi helyzetet teremtett a családomnak. Egy nagyon elit, ötcsillagos belvárosi új luxusszálloda pianó bárjának zongoristája lettem, amely a magyar elit társaság kedvelt szórakozóhelye lett. Ebben a csodálatos hotelben is megfordultak a világsztárok, mint Paul McCartney, Al di Meola, Sting és Robbie Williams is. Utóbbi külön meghívott a koncertjére, ahol bemondta, hogy nálam érezte magát a legjobban Budapesten. Ugyanis három napon át ült a zongorám mellett, melyből fantasztikus közös zenélés és barátság kerekedett.

 

Nyari_Karoly_Bill_Clinton
Bill Clintonnal fotó: nyarikaroly.hu

Nemcsak világsztároknak, de államfőknek is alkalmam nyílt játszani. Magyarországra látogatott az Amerikai Egyesült Államok akkori elnöke Bill Clinton, akinek egy hófehér zongorán adhattam koncertet egy zártkörű rendezvényen. A koncertet követően a CD lemezemet ajándékoztam neki, Ő pedig a könyvét dedikálta a részemre.

Ebben az időben készítettem el első önálló albumomat Én voltam boldogabb címmel, amely nagy sikert aratott szakmai körökben is. Ez a siker teremtette meg számomra, hogy számos show műsorban szerepelhettem a Dáridótól a Szuperbulin át a Fábry Show-ig. Szükségét éreztem, hogy nagyszínpadon is bemutatkozzam a közönség részére. Koncertjeimet telt házak fémjelzik az igényes zenét kedvelő közönség körében.

– Ezek szerint nem bántad meg az újrakezdést?

– Egy percig sem. Magyarországon is komoly sikereket értem el, és szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy Kovács Kristóf producer mondása szerint, nevem egyet jelent az eleganciával, a minőséggel és a kifinomultsággal. Több sikeres albumom jelent meg, arról nem beszélve, hogy képes vagyok több ezer főt befogadó koncerttermeket megtölteni, különösebb reklám nélkül.

– A családban mindenkit megfertőzött a muzsika?

– Igen, de ez így is van rendjén. Arról már meséltem, hogy a feleségemmel a konzervatóriumban ismerkedtünk meg. Klasszikus zongora szakra járt, végül ének-zene-magyar szakos tanár lett. Edit és Aliz lányaim gyerekszínészként énekeltek egy 120 előadást megért musical koncertsorozaton. Persze hogy a zene az életük, de fontosnak tartottam, hogy a zenei tanulmányaik mellett, civil szakmát is szerezzenek. Edit a Konzervatórium ének szakán folytatott zenei tanulmányai mellett, kommunikáció szakon is főiskolai diplomát szerzett. Aliz idén sikeres államvizsgát tett, jelenleg mesterképzésen folytatja a főiskolát. Karcsika a zongora mellett tette le a voksát és a tavasszal megrendezésre kerülő országos zongoraversenyre készül.

 

„SZERETETTEL MINDEN PROBLÉMA ORVOSOLHATÓ”

 

– Tudatosan terelted őket a zene felé?

– A zene szeretete vette őket mindig körül, így a lányaim már kis koruk óta örömmel tanulják a zenét kitartóan. Mindig maguktól döntöttek úgy, hogy gyakorolnak, még akkor is, ha ez sok lemondással jár. Aliz nyolc, Edit pedig tizenkét éves volt, amikor tizenkétezer ember előtt szólót énekeltek. Mindketten tudatosan készülnek céljaik elérésére, ezért soha nem kellett rájuk parancsolnom, hogy gyakoroljanak, hiszen tőlem is ezt látják. Annak örülnék, ha megtalálnák az egyensúlyt a karrier és a magánélet között. Edit, a feleségem igazi anyatípus, számára egyértelmű volt, hogy a családot választja a karrierrel szemben.

– Gyakran kérdezik tőled a hosszú házasság titkát?

– Igen. Ilyenkor mindig azt mondom, szeressék nagyon egymást, és akkor a világon mindent meg tudnak közösen oldani! Nincs az a probléma, amelyen szeretettel ne lehetne túllépni. Sajnos egyre kevesebb, a miénkhez hasonló példát látok a környezetemben, pedig ez a fajta családi háttér az igazi életbiztosítás!

– A feleséged beleszól az öltözködésedbe?

Nyari_Karoly
fotó: nyarikaroly.hu

– Inkább ötleteket ad. Nagyon jó ízlése van!

– Abban is befolyásol, hogy épp milyen legyen a hajad?

&nd

NoemiNYÁRI KÁROLY INTERJÚ
Tovább